Jelentkezz!- Roger Scruton Közéleti Akadémia

Jelentkezz a Roger Scruton Közéleti Akadémiára!

„A konzervativizmus abból az érzületből indul ki, amelyet minden érett ember könnyen magáénak érezhet: abból, hogy a jó dolgokat könnyű lerombolni, de nehéz megteremteni.” -Roger Scruton

Hiszünk a teremtésben- épp, ahogy névadónk, a néhai angol konzervatív filozófus, Sir Roger Scruton is tette. Épp ezért választottunk a Roger Scruton Közéleti Akadémia mentorai közé olyan alkotó embereket, akik sokat tettek szűkebb és tágabb környezetük jobbításáért- legyen szó a tudományos, művészeti, közéleti vagy gazdasági területről.

Az előző év sikere után idén ősszel is meghirdetésre kerül a Roger Scruton Közéleti Akadémia, amely 18 és 35 év közötti, a közélet iránt nyitott, társadalmilag aktív fiatalok számára kínál exkluzív lehetőséget arra, hogy szakmájukban elismert mentoroktól tanulhassanak, valamint bővítsék ismereteiket informális keretek között

A hat hónapos program során a mentoráltak csoportmunka keretein belül dolgoznak ki projekteket, a mentorok által előzetesen meghatározott témákban. Mentoraink olyan sikeres szakemberek, akiknek a személyes élettapasztalata és tudása hozzájárulhat a mentoráltak szemlélet-formálásához, támogatásához 

A projekt megvalósítása és a projektszemlélet elsajátítása mellett, a program részét képezik olyan közéleti és szakmai előadások, háttérbeszélgetések, amelyek névadónk gondolkodását teszik hozzáférhetővé a résztvevők számára.

A résztvevők a program során:
-személyes mentorálásban részesülnek havi egy személyes találkozó keretében;
-közéleti és szakmai előadásokon, háttérbeszélgetésen vesznek részt havonta egy alkalommal;
-egy projektet dolgoznak ki és valósítanak meg pénzügyi és szakmai támogatással hat hónapon keresztül;
-két képzési hétvégén bővítik ismereteiket és fejleszthetik személyes készségeiket.

A program 2025/2026-os évadának mentorai:

Ferecz Marcel, Kossuth- , Ybl Miklós- és kétszeres Pro Architectura díjas építész, a Duna Aréna, a Néprajzi Múzeum és a Nemzeti Atlétikai Stadion vezető tervezője.

Vezetésével a résztvevők Scruton írásokhoz kapcsolódó illusztrációkat készítenek, amelyekből a program végén kiállítást rendeznek.

Stumpf István, a miniszterelnök Stratégiai Tanácsadó Testületének tagja, alkotmányjogász, politológus, szociológus, egyetemi tanár.

Mentorálásával a hallgatók politikai stratégiák összehasonlítását végezhetik el, magyar és európai politikusok elemzésén keresztül.

Karády Anna, írónő, A füredi lány történelmi regénysorozat, valamint a Cigányélet grófi módra novella szerzője.

Mentoráltjaival közösen egy novelláskötetet hoz létre „Egykávés novellák” címmel.

Megadja Gábor, eszmetörténész, politológus, a Századvég Alapítvány kutatóintézeti igazgatója.

Irányításával egy podcast-sorozat készülhet, amely politikai filozófiai vagy eszmetörténeti témákat dolgoz fel.

Bőhm Zsombor és Kecskés Csoma, a Quantum Diákmunka Iskolaszövetkezet alapítói.

Mentorálásuk alatt a csapat egy vállalkozási ötletet dolgoz ki az első lépésektől a prototípusig, majd elindítja annak megvalósítását.

A mentorprogramba az alábbi felületen van lehetőség regisztrálni.

https://forms.gle/LWRc7ukTmxEypDc99

A jelentkezéshez szükséges egy rövid önéletrajzot, valamint egy motivációs levelet mellékelni, amelyben a jelentkezőknek ki kell térniük arra, hogy melyik mentor témái foglalkoztatják és miért.

A programhoz kapcsolódó főbb időpontok, határidők:


Jelentkezési időszak: 2025. szeptember 30. – 2025. október 19.
Személyes beszélgetés: 2025. október 28-30.
Jelentkezők értesítése: 2025. október 31.
Programindító nap és I. képzési hétvége: 2025. november 7-9.
II. Képzési hétvége: 2026. március 20-22.
Programzáró nap: 2026. május 8.

Kérdés esetén a [email protected] email címre várjuk leveleiket.

További hírek, érdekességek a Scruton világából