Hub

Kik vagyunk?

A Hungarian Scruton HUB a Scruton Közösségi tér gondozásában működő, hazai és nemzetközi hallgatókból, oktatókból és előadókból álló kutató és alkotó közösség, szellemi műhely, amely a néhai angol filozófus, Sir Roger Scruton életművét, szellemi örökségét hivatott ápolni és aktualizálni.

Műhelyünk a hazai és nemzetközi színtéren is igyekszik felhívni a figyelmet a filozófus szellemi hagyatékának aktualitására. Tevékenységünk során olyan kérdéseket dolgozunk fel, amik Sir Roger írásaiban is hangsúlyos szerepet kaptak.

Munkánk során innovatív módon közelítjük meg a filozófia, teológia, esztétika és politikatudomány területeit, hiszen korunk kihívásaira és jelenségeire igyekszünk értékalapú válaszokat adni. Tiszteljük a történelem, a hagyományok, a szépség, a kultúra és a közösségek örökségét, amelyekből munkánk során folyamatosan inspirációt merítünk.

Kik vagyunk?

A Hungarian Scruton HUB a Scruton Közösségi tér gondozásában működő, hazai és nemzetközi hallgatókból, oktatókból és előadókból álló kutató és alkotó közösség, szellemi műhely, amely a néhai angol filozófus, Sir Roger Scruton életművét, szellemi örökségét hivatott ápolni és aktualizálni.

Műhelyünk a hazai és nemzetközi színtéren is igyekszik felhívni a figyelmet a filozófus szellemi hagyatékának aktualitására. Tevékenységünk során olyan kérdéseket dolgozunk fel, amik Sir Roger írásaiban is hangsúlyos szerepet kaptak.

Munkánk során innovatív módon közelítjük meg a filozófia, teológia, esztétika és politikatudomány területeit, hiszen korunk kihívásaira és jelenségeire igyekszünk értékalapú válaszokat adni. Tiszteljük a történelem, a hagyományok, a szépség, a kultúra és a közösségek örökségét, amelyekből munkánk során folyamatosan inspirációt merítünk.

Mi vár a Scruton Hub-ban?

Szakmai fejlődés

Szemináriumainkon és műhelybeszélgetéseinken a filozófia, teológia, politika és kultúra iránt érdeklődők mélyíthetik tudásukat, fejleszthetik érvelési készségüket, és nemzetközi szakmai kapcsolatokra is szert tehetnek. A Hub közössége hidat képez az elméleti tudás és a gyakorlati tapasztalat között.

Közösség

Egyre inkább individualizálódó világunkban a hagyományos közösségek lassan eltűnnek.

Sir Roger Scruton szerint a valódi szabadság nem az elszigeteltségben, hanem a „mi” közösségi tapasztalatában születik meg — abban, amikor felelősséget vállalunk egymásért és a minket körülvevő világért.

A Scruton Hub olyan szellemi közeget épít, ahol a gondolkodó ember otthonra találhat, és ahol párbeszéden, találkozásokon és új ötleteken keresztül formálódik a közösség.

Értékteremtés

Névadónk egy művében úgy fogalmazott a konzervatív érzületről: “Felismerjük, hogy könnyebb pusztítani, mint teremteni, és hogy akkor töltjük be feladatunkat a földön, ha arra a kis szögletére figyelünk, amely a miénk, és ezt a »miénket« a szívünkön hordjuk.” 

Szellemi műhelyünkben mi is a teremtésre vállalkozunk. Közösséget alkotunk, ahol helye van a hagyományos értékeknek, az igazság keresésének, a szép megőrzésének.

Edukáció

Scruton Seminar

A Scruton Seminar egy minden félévben megrendezésre kerülő, három hónapos képzési program, mely lehetőséget kínál az alap- és mesterképzésen résztvevő magyar diákok számára, hogy mélyebb betekintést nyerjenek Roger Scruton sokrétű munkásságába, továbbá az angolszász politikai filozófia világába.

A kurzust legjobban teljesítő hallgatóknak lehetősége nyílik részt venni a tíznapos Scrutopia Summer School-on, melyet 2017-ben Sir Roger Scruton alapított egykori otthonában, Malesbury-ben. A Summer School keretein belül a résztvevők további szemináriumok, kirándulások és kulturális programok révén fedezhetik fel Sir Roger Scruton gondolkodásának lényegét, filozófiáját, valamint az élethez és kultúrához való viszonyát.

Roger Scruton Közéleti Akadémia

A Roger Scruton Közéleti Akadémia egy minden évben megrendezésre kerülő hat hónapos képzési program, mely lehetőséget kínál 18-35 év közötti fiatalok számára, hogy a scrutoni értékek mentén mélyedjenek el egy-egy témában szakképzett mentorok segítségével.

Az Akadémia témái évről-évre változnak, de minden évben az alábbi témák köré épülnek: filozófia, közélet, építészet, írás, vállalkozási ismeretek.

Az Akadémia célja, hogy az adott téma mentén a hat hónapos képzés végére a mentoráltak az ötletfázisból eljussanak a megvalósításig, legyen szó egy podcast-sorozat létrehozásáról, kiállításszervezésről vagy akár könyvkiadásról.

The Essence of Life – Őszi Egyetem

A „The Essence of Life” Őszi Egyetem minden évben szeptemberben várja azokat az elhivatott érdeklődőket, akik részt vennének a Balaton partján egy intenzív, szakmai hétvégén. Az Őszi Egyetem nyitva áll magyar és külföldi érdeklődők számára egyaránt, akik a három nap folyamán aktuálpolitikai és filozófiai témákban vehetnek részt panelbeszélgetéseken neves magyar és külföldi kutatók, közéleti szereplők és gondolkodók társaságában.

A szakmai program mellett célkitűzésünk megerősíteni a magyar és nemzetközi konzervatív kapcsolatokat, melynek érdekében a panelbeszélgetések mellett a résztvevőknek lehetőségük nyílik kulturális és közösségépítő programokon is részt venni, pl. Balaton-felvidéki vezetett sétán, borkostolón és balatoni hajókázáson.

Tartalomgyártás

Podcast-sorozat

Az „Azon filózom…” című podcastsorozatunkban elismert hazai és nemzetközi vendégekkel beszélgetünk a korunkat érintő legfontosabb kérdésekről. A műsor célja, hogy közérthető formában közelítsen meg olyan témákat, amelyek a politika, a filozófia és a vallás határterületein mozognak. Minden epizódban arra törekszünk, hogy a gondolkodás szabadságát és a párbeszéd erejét állítsuk középpontba. Hallgatóink így nemcsak új nézőpontokat ismerhetnek meg, hanem inspirációt is meríthetnek a saját gondolataik tovább formálásához.

Videós tartalmak

Aktív social media jelenlétünkön keresztül edukatív tartalmakat készítünk Facebook, Instagram, TikTok, valamint X felületeinkre, ahol informatív posztokkal igyekszünk edukálni közönségünket. Rövid, jól érthető tartalmakkal mutatjuk be Roger Scruton gondolatait, és a konzervatív filozófia egyéb területeit.

Egyik legsikeresebb videósorozatunk az „Urban Tales”, melyben Magyarországon élő külföldiek szemüvegén keresztül mutatjuk be fővárosunkat. 

Ezen felül rövid videóinkban aktuálitásokról, eseményeinkről és programjainkról számolunk be.

Dokumentumfilm

Repertoárunkat egy dokumentumfilmmel is gazdagítottuk, mely Roger Scruton nyomán az „Oikophilia – Az otthon szeretete” nevet viseli. Filmünkben olyan magyarországi kezdeményezéseket mutatunk be, akik társadalmi felelősségvállalásukkal gazdagítják szűkebb és tágabb környezetüket egyaránt.

Dokumentumfilmünkből megismerhető a Göncruszkai Református Gyülekezet mindennapi kitartó munkája, a Kecskemét Táncegyüttes 50 éves fáradhatatlan tevékenysége, a Lokalista egyedülálló hozzáállása a helyi ízekhez és ételekhez, a Hortobágy Örökös Pásztorainak hagyományörző tevékenysége, a Parókia Co-working innovatív konstrukciója, valamint a Tündérkert mesébe illő mindennapjai. 

Közösségépítés

Kiállítások

A Scruton V.P.-ben működő közösségi térben rendszeresen biztosítunk lehetőséget a feltörekvő, vagy pályájukon előrébb járó művészeknek (festőknek, grafikusoknak, építészeknek), hogy nagyközönség előtt bemutassák alkotásaikat. A kiállításokat izgalmas nyitó programokkal színesítjük.

Rendezvények, konferenciák

Közösségünk egész évben változatos eseményekkel várja mindazokat, akik szeretnének elmélyülni Roger Scruton szellemi örökségében, valamint a kultúra, a politika, a filozófia és a művészet világában. Ingyenes programjainkon neves hazai és nemzetközi előadók segítenek új nézőpontokat felfedezni, miközben teret adunk a nyitott párbeszédnek és az inspiráló vitáknak.

Az év során nagyszabású nemzetközi konferenciákat, tematikus előadásokat és vitaesteket, valamint hetente ingyenes, kötetlen találkozókat szervezünk. Az előadások mellett interaktív programokkal is várjuk az érdeklődőket – legyen szó városnéző sétáról Scruton építészeti elvei mentén, borkóstolóval egybekötött filozófiai, vagy zenével kísért beszélgetésről a scrutoni esztétika jegyében.

Eseményeink célja, hogy minden érdeklődőt gondolkodásra ösztönözzenek, közösséget építsenek, és megmutassák: a kultúra és a filozófia élő, megtapasztalható valóság.

width="100%" height="600px" style="border: none;">