2024 januárjában Ételfilozófia címmel új beszélgetés-sorozatot indítottunk. Első vendégünk Fráter Erzsébet biológus volt, aki az Ökológiai Kutatóközpont munkatársaként a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert kurátora. A bibliaolvasó biológus az Ó- és Újszövetség írásait egy radikálisan új nézőpontból, az étkezés szemszögéből olvasta újra, majd az ételek nyomába eredt. Az erről szóló, metszetekkel és saját fotókkal gazdagon illusztrált könyvből szinte mindent megtudunk a Biblia ételeiről, ami jelenlegi tudásunk szerint több ezer év távlatában felderíthető.
„Mindenki eszik. Nincs még egy olyan tevékenység, amely ennyire kiterjedten érintene minden embert a Föld kerekén. A Biblia rendkívül sokszínűen mutatja be a kor emberének étkezését, a mezőgazdálkodás elemeit, az élelmiszer-előállítás mozzanatait, a táplálkozási szokások furcsaságait, és azt is, amikor nem volt mit enni.” Ezekkel a mondatokkal indítja A Biblia ételei című könyvét Fráter Erzsébet. Az ókori Közel-Kelet emberének életét, mindennapjait számos ünnep, rítus szakaszolta. Ezek szakrális vetülete, jelképrendszere az ételekben is megjelent.
Hogy mit is jelent ez? Vegyük például a mannát. Isten a vándorló, szükségben lévő népének biztosított mannát, hogy éhen ne haljanak. De Szentírásból nem derül ki, hogy a mannát eszik-e vagy isszák? Fráter Erzsébet kiválóan strukturált könyvében minden állítás a megfelelő és idézett bibliai részre reflektál.
Fráter Erzsébet hegyeket mozgatott meg, hogy az összes leírást, megnevezést, utalást értelmezze, nem egyszer járt kint Izraelben, részt vett Széder estén, de a 21. században még a 2-3000 évvel ezelőtti hagyományaikat tartó, Izraelhez közeli népekhez is ellátogatott. Elsősorban Iránba és Kirgizisztánba, de járt Üzbegisztánban és a tádzsikoknál is. Honnan volt mindehhez ereje?
„Már idősebb voltam, már négy lányom volt, amikor Isten engem olyan erőteljesen megszólított, hogy Krisztus követővé váltam. … Amikor olvastam a Bibliát, akkor botanikusként is láttam azt, hogy a növények mennyi üzenetet hordoznak.”
Az üzenetek megértéséhez először meg kell ismerni a kor mezőgazdaságát, az akkori éghajlatot, a mediterrán táplálkozás történetét és a kereskedelmi kapcsolatokat.
A ma emberének alapvető problémája az étkezés. Keressük-kutatjuk a valódi, értékes élelmiszereket. Nos, superfood már a biblikus időkben is létezett. Mi több, akkor még minden alapanyag gazdag tápanyag tartalmú, vitaminokkal, nyomelemekkel, bioflavonoidokkal telt élelem volt, mint például a frissen préselt olajok, a gránátalma, datolya, szőlő, mazsola, füge. Mindezek, pontosabban ezek álltak bőségesen rendelkezésre. A fölösleget megaszalták, ugyanis napfényből rengeteg jutott mindenkinek. A Biblia említi is az aszalt szőlőt, amit aszú szőlőnek olvasunk a Károli-féle fordításában, ez a mazsola (1Sám, 1Krón, Énekek éneke). Az aszalás volt az egyik tartósító eljárás, de volt még sózás és füstölés is. Az utóbbi módokon főleg halakat tartósítottak. Édesvízi halakat a Genezáreti-tó és a Holt-tenger adott, ám ezeknek kiegészítő szerepe volt a tejtermékek (szarvasmarha tejéből) mellett.
Tejtermékek
A Biblia említette tej és sajt kifejezések nem azonosíthatók be pontosan. Logikai úton, hasonló éghajlaton, hasonló életmódú népek táplálkozásával összevetve, valamilyen sajtot és joghurtot biztosan fogyasztottak.
Az ókori és a mai Izrael területén is a Negev-sivatag a választóvonal. Ott, és attól lejjebb a nomád pásztor élet volt jellemző. Az állatok a mindennapi étkezésben nem voltak jelentősek. A hétköznapi állattartó embereknek a birka- és a kecskenyájak, északon a szarvasmarha a vagyont képezték, noha néha vágtak le belőlük. A gazdagabbak több húst ettek. A szárnyasok szerepe elenyésző volt. Legtöbbször bárányt fogyasztottak, amely tipikus áldozati állat is volt. A levágott, kivéreztetett és megsütött áldozati állatot közösen fogyasztották el.
PÉLDÁK A SZIMBOLIKUS ÉTELEK HOSSZÚ SORÁBÓL
A só fűszer és tartósítószer is volt egyben. Az Ószövetségben olvashatunk a „só szövetségéről”. Ez egy szimbolikus kifejezés, ami annyit jelent, hogy Isten tartós kapcsolatot kötött az ő népével.
Isten egyik legérdekesebb teremtménye. Lehet enni is, inni is. Valószínűleg növényi eredetű. De az utalások és megnevezések egy bizonyos zuzmó félére is következtetni engednek. Egyesek szarvasgomba-félére gondolnak. A pusztában sokszor éhezve vándorló nép zúgolódni kezdett. Ilyenkor Isten apró, daraszerű, édes ételt adott népének, a mannát. A mannát rendszerint sok csodás esemény kíséri. Mindig csak akkor van, amikor szükség van rá. A szó körülbelüli jelentése Mi ez?. Mózes sem ismerte, aki 40 évig a pusztában legeltette apósa állatait. A manna tehát Isten gondviselésének tárgyiasulása.
A szó tizennégyszer fordul elő a Szentírásban. Jelentése: az Úr ezt a földet ígérte az Egyiptomból kiszabadított, választott népnek. Nagyon valószínű, hogy itt nem állati mézről van szó, hanem növényi szirupokról. A „tejjel és mézzel” azt fejezi ki, hogy „állatokban és növényekben gazdag az a föld, ahová én téged vezetlek”.
A mindennapi, átlagos teríték alkotóelemei: lepénykenyér, valamilyen hüvelyes, leggyakrabban lencse, mellé esetleg friss hagyma és rukkola, száraz sózott sajt, préselt füge vagy mazsola voltak.
„Az akkori embernek ez volt az alap élelmiszere. Nem törekedett arra, hogy a sokféle élelmiszerből pont ezeket az egészségeseket egye, sokkal szűkebb volt a választási lehetősége. Akkor és ott ezek voltak a fő termények, ezt fogyasztották.”
A Biblia korának emberei olyan egészségesen táplálkoztak, ahogy csak a hagyományos társadalmakban lehetett/lehet, mert eleve csak természetes és tiszta alapanyagok álltak rendelkezésre. Emellett mértékletesen fogyasztottak, mert nem volt mindig bőség. Ezt a szent könyvek számos helyen írják, ahogy a tartalékolást is. Fráter Erzsébet többször kiemelte, hogy:
„Lokálisan ettek és szezonálisan. Mindenki azt ette, ami a környékén megtermett. És azt, aminek éppen szezonja volt. Ezt a mai ember már nem tudja.”
A gazdagabb emberek természetesen a kereskedelem révén kaptak különleges ételeket. Mint például tenger gyümölcseit Izrael közepén, ám a zsidóknál a fogyasztható ételek sora erősen korlátozott volt a sok tilalom miatt (lásd Mózes könyvei). Valójában, puritán élet- és ételmódot folytattak.
„Jézus korára tehető pont az a rendkívül kiugró római dorbézoló életmód, ami elsősorban Rómára volt jellemző, illetve a Római Birodalomban a nagyobb városokban, amikor az emberek összes vagyonukat egy-egy lakomára elköltötték.”
A kenyér
A kenyér búzából vagy árpából készült, bár ismerték a kölest is. Készült kovásztalan puha vagy lapos, száraz lepénykenyér (liszt, víz, só). Tudjuk, hogy a zsidók egyiptomi közvetítéssel ismerték a kovászolt kenyeret, amit nem cipó vagy vekni formában sütöttek, hanem viszonylag laposan. Ezt támasztja alá a Szentföld mai területén hagyományosan elkészített, és a tradíciókat folytonosságában őrző népek kenyerének az alakja. Ezt csak törni lehet. Pontosan ezt teszik a mai napig az üzbég gazdák, akik maguk törik apró darabokra a lepénykenyeret és aztán maguk adják azokat oda a vendégeknek.
„A föltámadott Jézus csatlakozik az emmausi tanítványokhoz. A tanítványok teljesen elkeseredve (merthogy keresztre feszítették az ő mesterüket) baktatnak hazafelé. Az idegen elkezdi nekik magyarázni a próféciákat. Nem ismerik fel Jézust, de annyira megérinti szívüket a szavai, hogy mondják Jézusnak: Immár beesteledett, gyere be velünk a házba. Bemennek a házba, leülnek az asztalhoz, hozzálátnak a vacsorához, ekkor Jézus odalép és megtöri a kenyeret. Ekkor ismerik fel Jézust.”
Mégis mit ehetett Jézus a tanítványaival az utolsó vacsorán?
A legáltalánosabb vélemény az, hogy az utolsó vacsora Széder est volt, tehát az Egyiptomból szabadulás emlékére rendezett Pészachi ünnepi vacsora. Maga Fráter Erzsébet is részt vett Izraelben egy ilyen örömünnepen. A héber széder szó rendet jelent. A Széder est ennek megfelelően pontos liturgiával, koreográfiával, szimbolikával zajlik le.
„Az ételek nagyon szimbolikusak az esten. Bárányt esznek, majd kovász nélküli kenyeret, vagyis pászkát. Ezen kívül különféle füveket, növényeket. Ezek jelképezték a fogság éveit. Nagyon fontos volt, hogy mit ittak. Először is volt négy pohár bor. Mindezt a megfelelő rendben kellett elfogyasztani. Az este énekléssel végződik.”
Valószínűleg nem asztalnál ülve, hanem a földön ülve, terített gyékényről ettek. Az Újszövetség írja, hogy a vacsora után Jézus a tanítványaival együtt vonult el az Olajfák hegyére, ahol zsoltárokat énekeltek.
Mivel főztek régen?
Ha már ételekről beszélünk, a biblikus korban a legfontosabb a kenyér volt. Így az alapvető növények a búza és az árpa voltak. Ezt követi a szőlő, amiből a legfontosabb ital, a bor készült. (Ez a jómódúak itala és általános ünnepi innivaló volt. A szegényebbek sört ittak és vizet.) A szőlő megnevezés a leggyakrabban előforduló növényi név a Bibliában, több mint 200 helyen olvashatjuk. Csak utána jönnek a gyümölcsök, azok között is elsősorban a füge, majd a datolya és a gránátalma. Azután következnek a hüvelyesek, lencse, lóbab, csicseriborsó, egy-két vadnövény. A mai jeruzsálemi piac kínálata nem összehasonlítható az ókorival. Nem ismerték az almát, körtét, citrusféléket. Viszont fontos rituális „kellék” volt a citrusfélékhez hasonló etróg, más néven cédrát, aminek egy részét fogyasztották is.
Főzéshez, ízesítéshez, balzsamokhoz alapvetően oliva olajat használtak. Emellett sok magvat, még a szőlő magját is kipréselték. Rendszeresen fogyasztottak pisztáciát, amelynek Nyugat- és Közép-Ázsiában van az őshazája. Ismerték, használták a diót. A rómaiak terjesztették el a fenyőmagot, amit Jézus korában már fogyasztottak a Szentföldön. Cukor nem volt. Csak méhek készítette, vagy növényi méz.
Egészen biztos, hogy sokféle fűszert használtak. A Keletről behozott fahéj, kasszia, kardamom inkább illatosításra szolgált, vagy balzsamok összetevői voltak. Több mint valószínű, hogy tettek az ételekbe vadon termő, klasszikus mediterrán fűszereket: levendulát, zsályát, szurokfüvet, rozmaringot, bár a Biblia nem ír főzésről, nincsenek benne receptek, a fenti fűszerek is rituális értelemben jelennek meg. Ízrobbanás és pazarlás a római korban volt, melyet az elfoglalt népek nem engedhettek meg maguknak.
A zsidóknak volt egy nagyon fontos import árujuk, a garum: fermentált, ecettel, olajjal ízesített sós halszósz, amit nagyüzemben állítottak elő. Az eljárás során nátrium-glutamát szabadult fel, magyarán umami, az 1908-ban felfedezett ötödik íz. Az inkább sós, enyhén halízű szószt a rómaiak ízfokozóként használták.
Fráter Erzsébet munkája az első magyar nyelvű Ó- és Újszövetségen alapul. Alapvető fontosságú, hogy egy ilyen volumenű munka egy bizonyos fordításra épüljön. A vállalkozás sikeréhez érteni kell a szöveget, tudni kell az áttételes jelentéssel bíró tartalmakat kikódolni. A hermeneutika nagyon sok apró eltérésre rávilágított, amelyek rendre a szimbolikus értelmezés körébe tartoznak, ám ezek az eltérések a jelentés szempontjából csupán érdekes változatok.
Beszámolónk záró története legyen egy példa a fentiekre.
Az égő csipkebokor
Mózes a pusztában vándorolt és látott ott egy égő tüskebokrot. Csodálkozott, hogy ég, de nem hamvad el. Odament és Isten ott szólította meg. Ott adta neki a feladatot, hogy választott népét vezesse ki Egyiptomból.
Károli Gáspár lelkész-társaival a 16. század végén az egész Bibliát lefordította magyarra. (Ez az első magyar nyelvű Biblia fordítás.) Amikor Károli odaért a héberül tüskebokrot jelentő szóhoz, nemes egyszerűséggel a Kárpát-medencében legelterjedtebb tüskés bokrot, a csipkerózsát nevezte meg. Ám a Szentföldön, sem Mózes idejében, sem ma nincs őshonos vadrózsa.
