Scruton és a művészet: a szépség és a szentség védelme

Szerző: Horváth Dávid

Sir Roger Scruton (1944–2020) brit filozófus esztétikája a konzervatív gondolkodás egyik legfontosabb kortárs megnyilvánulása, amelyben a művészetet nem csupán dekoratív vagy szubjektív élvezet forrásaként, hanem a civilizáció morális és spirituális alapköveként értelmezte. Kiterjedt írásaiban – mint az Art and Imagination, a The Aesthetic Understanding, a The Aesthetics of Music és a Beauty: A Very Short Introduction – Scruton analitikus alapokra helyezte a művészetkritikát, miközben szenvedélyesen érvelt a szépség egyetemes és objektív értékrendje mellett, szembemenve a modernizmus és posztmodernizmus „csúnyaságkultuszával”. Esszenciális esztétikai nézeteinek középpontjában a szépség mint a transzcendenssel való találkozás lehetősége áll, amely a zűrzavaros, elidegenedett világban adhat értelmet és otthont az emberi létnek.

Scruton számára a művészet és a szépség elválaszthatatlanul kapcsolódik az emberi tapasztalat mélyebb, morális dimenzióihoz. Az esztétikai élmény nem pusztán a „tetszik vagy nem tetszik” szubjektív kérdése, hanem a megítélés egy racionális formája, amely hidat képez az érzéki és az intellektuális világ között. A műalkotás szerinte erkölcsi tudás tárháza is lehet: az utánzás (mimézis) révén mélyebb betekintést nyerhetünk az emberi természetbe és az etikai dilemmákba. A szépség érzéke féket tesz a puszta pusztításra, mert pótolhatatlan értékként tünteti fel tárgyát, jelezve a jövő felé, mit érdemes megőrizni az utókor számára. 

A szépség, az igazság és a jóság Scruton számára alapvető, időtlen értékek, amelyek nélkül az emberi élet kiüresedik. A modern művészetet Scruton éles kritikával illette, mivel úgy vélte, az a „szépségtől való elfordulás” útjára lépett. Marcel Duchamp „Forrás” című művétől (a hírhedt piszoártól) kezdve a kortárs művészet gyakran az eredetiséget, a sokkolást és a fennálló normák áthágását helyezi a szépség és a mesterségbeli tudás elé. Scruton szerint ez a hozzáállás a „csúfság kultuszát” hozta létre, ahol az idea fontosabbá vált, mint maga a műalkotás, és ahol a készség, az ízlés vagy a kreativitás szükségessége háttérbe szorult. Ezzel szemben a hagyományos művészet célja a kulturális örökség megőrzése és a közösségi értékek kifejezése volt, a szentség és a transzcendencia felmutatása a profán világban. A modernizmus ezen törekvések elárulását jelenti, ami a nihilizmus és a morális zűrzavar felé vezet. Scruton művészetfilozófiája nem egyetlen művészeti ágra korlátozódott, hanem kiterjedt a zenére, az építészetre és a fotográfiára is. A The Aesthetics of Music című művében például különbséget tett a hang és a tónus között, utóbbit a zene lényegi elemének tartva, amely a puszta akusztikai jelenségen túlmutatva válik értelmessé a hallgató számára. Az építészet terén a „formát a funkció követi” modernista elvét kritizálta, és a klasszikus, népi építészeti stílusok mellett érvelt, amelyek figyelembe veszik az emberi léptéket, a harmóniát és a beilleszkedés érzését, szemben a személytelen, funkcionalista modern épületekkel. A fotográfiát Scruton nem tekintette reprezentatív művészeti ágnak a festészettel azonos értelemben, mivel a fénykép szerinte csupán a valóság mechanikus reprodukciója, amelyből hiányzik a festő szándéka, az a kreatív intencionalitás, ami a műalkotást igazi művészetté teszi.

Összességében Scruton esztétikája a szépség fontosságának megerősítésére tett kísérlet volt egy olyan korban, amely elfordult tőle. Meggyőződése volt, hogy az esztétikai nevelés és az ízlés fejlesztése elengedhetetlen a szellemi és a társadalmi egészséghez. A művészet feladata nem a provokáció vagy a megbotránkoztatás, hanem a vigasz, a felemelés és az emberi lét mélyebb értelmének feltárása. Scruton a művészetet a civilizáció tükrének látta, amely segít nekünk „otthonra lelni a világban”. Véleménye szerint a szépség iránti vágyunk az emberi természetünkben gyökerező, egyetemes igény, amelynek elvesztése a kulturális és morális hanyatlás előjele. Művei továbbra is inspirációt jelentenek mindazok számára, akik a művészetben nem csupán az egyéni kifejezésmódot, hanem a közös emberi tapasztalat és a transzcendens értékek megőrzésének legfontosabb eszközét látják.