Iszom, tehát vagyok – A bor mint a „valahová tartozás” folyékony emlékezete

Szerző: Mayer márton

A modern ember gyakran érzi magát gyökértelennek egy olyan világban, ahol minden felcserélhető, eldobható és globális. A kávé papírpohárban érkezik a világ bármely pontján ugyanattól a lánctól, az ételek íze standardizált, a digitális tér pedig sehol és mindenhol van egyszerre. Sir Roger Scruton, a konzervatív gondolkodás egyik legnagyobb alakja szerint azonban van egy menedék, egy rituálé, amely visszavezet minket a valóságba, a földhöz és egymáshoz. Ez a menedék nem más, mint a bor.
De miért több a bor egyszerű alkoholos italnál? Miért tekintett Scruton a borfogyasztásra nem bűnös élvezetként, hanem filozófiai, sőt, szinte szakrális tevékenységként? És hogyan kapcsolódik mindez a magyar lélekhez, a Tokaji hegyoldalakhoz vagy a Balaton-felvidék dűlőihez?

A „Valahol” íze az „Akárhol” világában

Scruton egyik legfontosabb filozófiai alapvetése az oikofília, az otthon szeretete. A globalizáció „Anywhere” (akárhol) embereivel szemben ő a „Somewhere” (valahol) embereinek fontosságát hirdette. Azokét, akik kötődnek egy tájhoz, egy közösséghez.
Ebben a keretrendszerben a bor a lokalitás legtökéletesebb szimbóluma. A bor ugyanis nem hazudik: megmondja, honnan jött. A franciák ezt terroir-nak hívják, mi a termőhely karakterének. Amikor egy pohár minőségi bort emelünk a szánkhoz, nem csupán erjesztett szőlőlevet iszunk, hanem „tájat fogyasztunk”.
Ahogy Scruton Iszom, tehát vagyok című művében kifejti: a borban benne van a föld ásványossága, a napfény ereje, és ami a legfontosabb: a generációk óta ott élő emberek tudása és munkája. Egy palack somlói juhfarkban ott rejtőzik a kialudt vulkánok emléke, egy szekszárdi bikavérben pedig a löszös talaj melegsége. A borfogyasztás tehát konzervatív cselekedet: tiszteletadás a földnek és az ősöknek, akik megőrizték azt számunkra. Ez az ökológiai felelősségvállalás legnemesebb formája – nem a pánik, hanem a szeretet vezérli.

Hamvas és Scruton asztalánál

Nem lehet magyar nyelven a bor filozófiájáról írni anélkül, hogy meg ne említenénk Hamvas Bélát, aki A bor filozófiája című művében szinte kísértetiesen hasonló húrokat pendít meg, mint angol kortársa. Mindketten hittek abban, hogy a bor a civilizáció egyik tartóoszlopa.
Míg a tömény szesz gyakran a felejtés eszköze – a gyors mámoré, amely kiszakít a valóságból –, addig a bor az emlékezés itala. A bor lassúságot követel. Nem lehet „behabzsolni”, mint egy gyorséttermi menüt. Meg kell adni a módját: a megfelelő poharat, a hőmérsékletet, és legfőképpen a társaságot.
Scruton figyelmeztet minket: a magányos ivászat veszélyes és lélekölő. A bor igazi rendeltetése, hogy a beszélgetés kísérője legyen. A koccintás pillanatában a „mi” élménye születik meg. A digitális elidegenedés korában, amikor barátságaink gyakran csak az online térre korlátozódnak, egy üveg bor közös elfogyasztása radikális tett. Azt jelenti: itt vagyok, figyelek rád, és megosztom veled ezt az élményt. Ez a Scruton Hubok és a konzervatív közösségi terek egyik legfontosabb üzenete is: a valós emberi kapcsolatok helyreállítása a „kis körök” szabadságában.

A szépség és a mértékletesség erénye

A konzervatív filozófia nem az aszkézisről szól, hanem az életöröm helyes mederbe tereléséről. Scruton sokat írt a szépség elvesztéséről a modern építészetben és művészetben, de ugyanilyen fontosnak tartotta az ízlés megőrzését a gasztronómiában is.
A borfogyasztás esztétikai nevelés is egyben. Megtanít különbséget tenni a silány és az értékes között. Megtanít a türelemre – hiszen a jó bornak idő kell. És megtanít a mértékletességre. A cél nem a részegség, hanem az emelkedettség. Scruton ezt a fajta mámort a görög szimpozionok hangulatához hasonlította, ahol a bor oldotta a nyelvet, de élesítette az elmét.
Magyarországon, ahol a borkultúra a nemzeti identitás elválaszthatatlan része, különösen fontos ez az üzenet. A kommunizmus évtizedei alatt a mennyiségi termelésre kényszerített agrárium majdnem kiölte a minőséget és a szakralitást a borkészítésből. A rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legnagyobb sikertörténete a magyar borászok öntudatra ébredése: visszatérés a gyökerekhez, a helyi fajtákhoz (mint a furmint vagy a kadarka) és a minőségi kézművességhez. Ez a folyamat a scrutoni konzervativizmus gyakorlati megvalósulása: a hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása.

Konklúzió: Palackba zárt kultúra

Miért foglalkozzon tehát egy közélet iránt érdeklődő fiatal a borral? Mert a bor több mint gasztronómia. A bor politika – a szó nemes, polisz-építő értelmében. Amikor magyar bort választunk, a hazai tájat védjük. Amikor leülünk egy pohár mellé vitatkozni vagy beszélgetni, a közösségi szövetet erősítjük.
Roger Scruton arra tanít minket, hogy az élet értelme nem a folyamatos rohanásban vagy a globális problémák feletti szorongásban rejlik. Az értelem ott van a teremtett világ apró csodáiban: egy naplementében, egy őszinte mosolyban, és egy pohár, aranyszínben játszó tokajiban.
„Iszom, tehát vagyok” – mondja Scruton, kifordítva Descartes tételét. És valóban: a borban ott van a lét teljessége. Nem azért iszunk, hogy felejtsünk, hanem hogy emlékezzünk arra, kik vagyunk, honnan jöttünk, és hová tartozunk. Emeljük hát poharunkat a hagyományra, a barátságra és az otthonra!