Az értékteremtés helye

Az értékteremtés helye

Missziónk  a hagyományőrző és értéktisztelő scrutoni szellemiség szélesebb körrel való megismertetése és annak továbbörökítése. Arra vállalkozunk, hogy az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen mutassuk be. Ezt tesszük intellektuális vitákon, szakmai konferenciákon és kulturális-, valamint gasztronómiai eseményeken keresztül.

Közösségi terünk egyben olyan szellemi műhely, ahol célunk, hogy segítsünk a kor kérdéseire válaszokat adni és utat mutatni. Jelszavunk a „tudom, mit teszek”, azáltal hogy új ismereteket és értéket közvetítünk programjainkon és szellemiségünkön keresztül.

Névadónk, Sir Roger Scruton munkássága hűen tükrözi azt a konzervatív gondolatiságot és hozzáállást, amely közösségi terünkre is igaz. Megtisztelő, hogy Sir Roger Scruton özvegye aktívan hozzájárul közösségi törekvéseinkhez, és tanácsokkal, gyakori jelenlétével és Scruton személyes tárgyaival segíti a működésünket.

Közösség

Együtt építjük a közösséget: olvasunk, beszélgetünk, álmodunk és vitázunk. Inspirációnk forrása névadónk, Sir Roger Scruton filozófiai szellemisége. Közösségi értékrendünk középpontjában az otthon szeretete, a hagyományok tisztelete és a lokális szerepvállalás áll. Ezért missziónk, hogy teret adjunk olyan közösségi programoknak, előadásoknak és társadalmi kezdeményezéseknek, melyek hasonló értékeket képviselnek, melyek középpontjában az intellektus, a kultúra ápolása és a fenntarthatóság tisztelete áll. 

Célunk, hogy minél többféle nézőpontot megismertessünk a hallgatósággal, így szeretettel várunk mindenkit ezekre az alkalmakra – bővítsük közösen látóterünket, fejlesszük együtt a közösségünk szellemi életét!
Osztozz velünk a valódi értékek iránti szenvedélyünkben, látogass el rendezvényeinkre, ahol te magad is alkothatsz és gazdagodhatsz: új ismeretekkel, nézőpontokkal, szépséggel és kultúrával, vagy akár saját kezeddel készített kézműves tárgyakkal! Szellemi műhelyünkben a kivételes emberek és vélemények mellett az alkotás is teret kap.  Rendszeresen dolgozunk együtt helyi kisvállalkozókkal, művészekkel, így közelebb hozva közönségünkhöz a kreativitás szellemét, az alkotás örömét.

Nemzeti, népi és vallási ünnepeink hagyományait tisztelve rendszeresen azokhoz kapcsolódó, szezonális programokkal készülünk, hidat építve ezzel a múlt és a jelen között, átmentve örökségünket a modern korba.

Az értékteremtés helye

Missziónk  a hagyományőrző és értéktisztelő scrutoni szellemiség szélesebb körrel való megismertetése és annak továbbörökítése. Arra vállalkozunk, hogy az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen mutassuk be. Ezt tesszük intellektuális vitákon, szakmai konferenciákon és kulturális-, valamint gasztronómiai eseményeken keresztül.

Közösségi terünk egyben olyan szellemi műhely, ahol célunk, hogy segítsünk a kor kérdéseire válaszokat adni és utat mutatni. Jelszavunk a „tudom, mit teszek”, azáltal hogy új ismereteket és értéket közvetítünk programjainkon és szellemiségünkön keresztül.

Névadónk, Sir Roger Scruton munkássága hűen tükrözi azt a konzervatív gondolatiságot és hozzáállást, amely közösségi terünkre is igaz. Megtisztelő, hogy Sir Roger Scruton özvegye aktívan hozzájárul közösségi törekvéseinkhez, és tanácsokkal, gyakori jelenlétével és Scruton személyes tárgyaival segíti a működésünket.

Közösség

Együtt építjük a közösséget: olvasunk, beszélgetünk, álmodunk és vitázunk. Inspirációnk forrása névadónk, Sir Roger Scruton filozófiai szellemisége. Közösségi értékrendünk középpontjában az otthon szeretete, a hagyományok tisztelete és a lokális szerepvállalás áll. Ezért missziónk, hogy teret adjunk olyan közösségi programoknak, előadásoknak és társadalmi kezdeményezéseknek, melyek hasonló értékeket képviselnek, melyek középpontjában az intellektus, a kultúra ápolása és a fenntarthatóság tisztelete áll. 

Vitaestjeinken a szellemi párbaj minden esetben egymás kölcsönös tiszteletén alapszik. Célunk, hogy minél többféle nézőpontot megismertessünk a hallgatósággal, így szeretettel várunk mindenkit ezekre az alkalmakra – bővítsük közösen látóterünket, fejlesszük együtt a közösségünk szellemi életét!
Osztozz velünk a valódi értékek iránti szenvedélyünkben, látogass el rendezvényeinkre, ahol te magad is alkothatsz és gazdagodhatsz: új ismeretekkel, nézőpontokkal, szépséggel és kultúrával, vagy akár saját kezeddel készített kézműves tárgyakkal! Szellemi műhelyünkben a kivételes emberek és vélemények mellett az alkotás is teret kap.  Rendszeresen dolgozunk együtt helyi kisvállalkozókkal, művészekkel, így közelebb hozva közönségünkhöz a kreativitás szellemét, az alkotás örömét.

Nemzeti, népi és vallási ünnepeink hagyományait tisztelve rendszeresen azokhoz kapcsolódó, szezonális programokkal készülünk, hidat építve ezzel a múlt és a jelen között, átmentve örökségünket a modern korba.

Ne maradj le eseményeinkről! Kövesd programkínálatunkat weboldalunkon, közösségi média csatornáinkon és kiadványainkon keresztül!

Fenntarthatóság

“A konzervativizmus és a környezet megóvása, a konzerválás egyazon hosszú távú politika két vonatkozása, ami nem más, mint az erőforrásokkal való jó és felelős gazdálkodás, valamint gondoskodás a megújulásokról.”

-Sir Roger Scruton

A filozófus szerint a zöld és fenntartható világ elsősorban a magánkezdeményezéseken múlik. Mi is hiszünk a lokális megoldásokban: mindent megteszünk azért, hogy az általunk kínált ételek, italok elkészítése közben és a vendéglátóegységeink működtetése során minél kisebb legyen az ökológiai lábnyomunk.

Ha a belvárosban olvasgatnál egy specialty kávé és házi sütemény mellett, vagy kipróbálnál egy különleges teát, – esetleg egy finom ebédre, tartalmas reggelire vágysz egészséges, minőségi alapanyagokkal – nálunk minden napszakban megtalálod a kedvedre valót!

Este pedig, ha beülnél barátaiddal egy finom vacsorára hozzánk néhány pohár bor vagy koktél kíséretében, ebben is a lehető legminőségibb kínálattal várunk benneteket.

Tudásközpont

Szellemi műhelyünk állandó tudásbázisául szolgál könyvtárunk, mely széles kínálattal várja az olvasás rajongóit.

Fedezd fel Sir Roger Scruton és más kiemelkedő filozófusok műveit. Ismerd meg – többek között- Ablonczy Balázs, Apponyi Albert, Francis Fukuyama, Gyurgyák János, Nemeskürty István, Oswald Spengler írásait, melyeket a helyszínen, egy jó kávé kíséretében olvasgathatsz. 

Nyílt könyvtárunkkal szeretnénk elérhetőbbé tenni és közelebb hozni azt a tudást és konzervatív gondolatvilágot, amelyet ezek a művek is magukban hordoznak. Célunk, hogy bebizonyítsuk a fiatalok számára is, hogy ez a szellemiség nem maradi, sőt, sosem volt aktuálisabb, mint most, az individualizmusáról ismert 21. században. 

Mélyedj el helyben olvasható könyveinkben, ismerj meg új gondolatokat és nézőpontokat! Indíts értékes eszmecseréket többi vendégünkkel, vegyél részt vitaestjeinken és ütköztesd álláspontodat másokkal! Célunk az intellektuális tér tágítása, többféle szemlélet felfedezése és a vitakultúra felélesztése. Nyitottak vagyunk támogatásodra, újító meglátásaidra és konstruktív kritikáidra is! 

Kultúra

A Scruton Közösségi Tér egy olyan kulturális és szellemi műhely, amelynek célja az időtálló hagyományos értékek megőrzése, ápolása és széleskörű népszerűsítése mindenki által könnyen elérhető módon. Kiemelten fontosnak tartjuk a család, a lokális kisközösségek értékmegőrző szerepét. 

Kiemelt feladatunknak tartjuk, hogy egy új és különleges platformja és fóruma legyünk a tudományos, művészeti és közéleti vitáknak, ezért a Scrutonban a tudás megosztásának közösségformáló erejét kihasználva különböző eseményeken keresztül is lehetőség nyílik az eszmecserére, kulturális ismereteink szélesítésére. A rendezvényeink, kiállításink során tehetséges, pályakezdő fiataloknak is szeretnénk teret és lehetőséget adni, hogy tapasztalatot szerezzenek, tehetségüket kibontakoztathassák.

Tekintsd meg kulturális programjaink széles palettáját, amelyen számos különböző tematikájú esemény közül válogathatsz a könyvbemutatóktól kezdve , a kiállításokon át egészen a zenés borkóstolókig. Rendezvényeink között a kikapcsolódásra is alkalmas programok mellett, a kulturális vagy gasztroélményeket keresők is megtalálhatják az ízlésüknek megfelelőt. 

width="100%" height="600px" style="border: none;">